2011. ápr. 13. 9:05 - írta Vikci79

Marcika első éve:

Marcikánk 2010 április 12-én született, vagyis pontosan egy éve. Ez alatt az idő alatt sok változást történt az életünkben Ő pedig folyamatos és gyors fejlődésen ment keresztül. Izgága, mindent hamar megunó, nyűgösködő aktív baba. Amikor hazajöttünk a kórházból, is mint aki lát szétnézett, és azóta nem sok nyugtunk van, mert nem az az evős alvós baba volt. Már korán szórakoztatni kellett és csak rajtam kendőben nyugodott meg, ha pillekönnyű lett volna akkor azt mondom rendben, de bizony gyorsan hízott és a kis csomag egyre nehezebb lett.

A tejecske szépen elindult és sajnos mivel nem fogadta el hamar öt hónap múlva el is múlt. Bizony azok a fogacskák hamar előbújtak. Az első fogacska 4 hónaposan augusztus 29-én bújt ki. Majd hat és fél hónaposan már 7 fogacska volt a szájában. ezután egy hónapot várakozva a nyolcadik is megjelent. Azóta szünet van illetve volt, mert most úgy néz ki megint fogacskák vannak a nyűgösködés hátterében.

 

Mozgásfejlődés: augusztus 9-én fordult meg Marcika a hátáról a hasára, többször egymás után megismételte ezt. Hasáról a hátára hat hónaposan fordult. Öt és fél hónaposan csücsült fel először. Nyolc hónaposan felállt és rá két hétre elkezdett mászni is. Április 10-én pedig megtette az első két lépést.Pont a szülinapi buliján. Tegnap vagyis a szülinapján felmászott a fotelra majd a tesója ágyára is. Így most szintén nem lesz egy pillanat nyugtunk sem, mert állandóan a kis akrobata nyomában kell lennünk.

Baba nyelv: Nagyon szeret Marcika, pápázni ezt tátának hívja. Első szava:tata amit 9 hónaposan mondott ki először tudatosan a kis szájával.

11 hónaposan a köszönöm (kötöö, tetté) és a tessék szavakat próbálta utánozni. Most a szülinapján annyira örült az ajándéknak, hogy mielőtt kibontotta volna meg is köszönte. Ezt természetesen a nagyobb testvérének köszönhetjük, aki mindent szépen megköszön és elkér.

Balesetek: bizony sok baleset történt Marci fiunkkal az első évben.

Ősszel a nagy szél hatására levitte babakocsistól a teraszról, amit az anyukája nem fékezett le. A becsapódástól a vastag ruha, a babakocsiba bekötés és a lábzsák alapos be cipzározása védte meg.

Majd fél évesen elkezdtük hozzátáplálni és elhoztuk a jó kis ikeás etetőszéket. A tesója persze bele szeretett volna csücsülni és nem várta meg amíg kiveszem hanem szépen fogta és előreborította. Szerencsére a tálca rajta volt és így nem volt akkora a baj.

A harmadik katasztrófa egy pillanat alatt történt. Feltettem az ágyunk közepére ami kb. 50 centi magasan van és onnan bizony fel akart ülni, elvesztette az egyensúlyát és lefordult. Utána kába és sápadt volt. Ezek után rohantam be vele a kórházba ahol 3 napot töltöttünk el. Szerencsére semmi baja nem történt, azóta is sokszor elesik. A tesója is sikeresen összetörte a fejét, szóval már most kezdődik az adrenalin túladagolás.

Ami pedig mindet illet. Kicsit elfáradtunk az elmúlt egy évben. Marcika fiunk az első fél évében sem sokat aludt nappal és éjszaka sem. Máté nyugodtsága után ez eléggé kikészít minket. De a gyermekeiért az ember sok mindent megtesz, kibír, elvisel. Most is felkel, de már csak kétszer. CSAK. Ez már kicsit tűrhetőbb.

Testi változások az egy év alatt: születési súly:4080gramm-egy évesen: 11260 gramm, Hosszúság: 56 cm-egy évesen: 80 centi

Ami a lábacskáját illeti bizony nagyobb lába van két számmal, mint a bátyának volt ekkoriban. Matyi 18, Marcika pedig 20-as lábbelivel kezdi meg az első lépéseket. A ruha méretek is másképpen alakulnak, mint a Máténál. Most 86-os ruhát hord és az teljesen jó rá. Kíváncsi leszek, meddig megy ez a hatalmas növekedés. Mikor áll meg egy picit. J

Összegezve egy nagyon mozgalmas , nem alvós, nyűgös évet tudhatunk magunknak. De, hogy ne legyek ennyire negatív, mi nagyon boldogok vagyunk így kis Marcikánkkal és Mátékánkkal.

2011. febr. 15. 10:25 - írta Vikci79

Bizony a nagy hír az, hogy Mátéka betöltötte a harmadik születésnapját is. Egész hétvégén meghatódva néztem a kis cselekedeteit és hitetlenkedtem, hogy eltelt ennyi idő. A mi kis családunk tegnap vagyis a napján köszöntöttük fel, de persze emelett érkeztek a telefonok is sorban, amiket mindig a kis füléhez tapasztottam.

Már alig vártam haza apát, hogy végre köszönthessük a kis ünnepeltet aki a babakocsiban aludt el viccesen, mint egy kis baba. Pont abban a pozícióban feküdt, mint amikor a kórházban az első napját töltötte. Ezt meg is örökítettem. Majd felteszem ide is.

A köszöntés végül elérkezett és nagy meghatódással átadtuk neki a tortát, amin égett a három gyertyaszál. Miután megvolt a nagy torta őrület, azután jött az ajándékozás amire nem is számított, :-) A tortára sem, ezért gondolom azt hitte ennyi a nagy szülinapozás, vagyis ennyivel is megelégedett volna. És ez olyan jó, hogy nem követelődző gyermek. Négyen összeraktuk a darut majd fürdésig játszottunk vele.


Összesítve a kis szülinapot a tortának és a darunak amit ajándékba kapott nagy sikere volt/van. És napjában többször is elmondja, hogy apától anyától, Marcikától kapta a darut. És anya te csináltál nekem autós tortát? És miért? És hogyan? És nem a jézuska hozta? Szóval a kérdés áradat is megvan a nagy örömhöz ami szintén bizonyíték arra, hogy mekkora örömöt szereztünk neki. Persze mi örülünk a legjobban, hogy minden úgy sikerült, hogy örömet tudtunk szerezni neki.

Isten Éltessen Nagyon Sokáig kis Mátékánk!

 

Folyt.köv. szombaton ahol a nagy család köszönti majd Mátét.

 

2010. nov. 16. 12:53 - írta Vikci79

és megint lemaradtam az írással, de sajnos betegség és nem alvás kórban szenvedünk még mindig.

2010. okt. 21. 14:40 - írta Vikci79

Szép napos, de ugyanakkor szeles időre ébredtünk. A megfázottaknak jól esne egy kis friss levegő gondoltam.

Kimentünk egy nagy kört motorozni. (Máté felvette a kék overált eg yszó nélkül és a kabátot is ez nagy szó, mert az új ruhadaraboknak nem örül sőt hisztirohamot kap) Közben hívott a védőnéni, hogy jön ma hozzánk fél órán belül. Begyorsultunk hazafelé, közben Marcika elaludt. Miután megérkeztünk Marcit a teraszon hagytam, hátha így jobban tudna pihenni a levegőn. Bementünk összepakolni, közben a szél már leverte a szárítót amit felszedtem. Majd folytattuk a pakolást Mátéval. Amikor ismét nagy puffanást hallottam, utána meg nyöszörgést. Gondoltam a puffanás felébresztette Marcit, de az eszembe sem jutott volna , hogy  Marcika repül le a babakocsival együtt. Gyorsan felkaptam behoztam levetkőztettem, nézegettem,( közben remegtem) szegény közben nagyon sírt. Jól be volt öltöztetve+pléd alatta, rajta a lábzsák is be volt húzva, így nem lett komolyabb baja az ijedtségnél. A védőnőnknek is elmondtam, így ő is megtudta nézni, hogy nincs-e baja Marcusnak. Ő is rendben talált mindent így megtudtam nyugodni gyorsabban.


Mit evett ma Marcika: reggel: semmit, 10 -kor: fél üveg szilvát, Délben 100ml, tépit aminek egy részét kibukta, Kakilni ma is eddig csak egy egyszer kakilt. Próbáltam neki adni kanalas ebédet de nem kellett neki.Marcika sajnos nem jó evő és alvó baba, de remélhetőleg ha meggyógyul és nem jön már a foga minden megváltozik.

Mátéka jól evett: 1sz. kenyér reggelire+ sóska ebédre de sajnos még most sem alszik. :-( Az utóbbi egy hétben nem akar délután elaludni, és ami még egy kicsit ront a mostani helyzeten, hogy be is kkl megint és sajnos direkt,  pedig 14 hónapos kora óta kakitiszta volt.

2010. okt. 20. 10:11 - írta Vikci79

Sajnos nincs időm leírni az előzményeket így majd azért felemlegetek néhány pillanatot a múltunkból is.


Szóval mára vírradólag beteg lett Marcika is. Éjjel nem sokat aludtunk, szegény nem érti miért nem kap levegőt a nóziján. Most alszik,  mint a tej. De mivel ezt leírtam azaz megfogalmazódott várható, hogy mindjárt felébred.

Tegnapelőtt Máté lett beteg, de őt könnyű kezelni, mert már magának tartja az orrszívót, és kifújja a nózit ha kell. A gyógyszerbeszedés kicsit nehezebb, mert imád pacsálni és néha az innivalóba rejtett orvosságot is sikerül elkutyulnia.

Most épp gyurmázik, az egész nappali úgy látom gyurmadarabokban úszik, mert főzés alapanyagnak használja és apró darabokra csipegeti. De ő nagyon élvezi ezt a káoszt.

Egy hónapja elkezdett mindenre rákérdezni, így most épp   a mi miért van programcsomag megy nálunk.


Marcika múlthéten fél éves lett. Képekben már meg is mutattam, de néhány mozgás fejlődést leírok.

Forgás: augusztus 9-én fordult meg először a hátáról a hasára. Hasról hátra még elvétve, de forog.

Ülni két hónapos kora óta nagyon szeretne le nem tette volna a fejét csak ha aludt, öt és fél hónaposan felült a babakocsiban. Kúszni még nem kúszik, de nagyon szeretne elérni tárgyakat ezek a próbálkozások legtöbbször picsogásba torkollnak.

Fogacskák: négy és fél hónaposan bújt ki alul az első fogacska, majd rá egy hétre a másik is, öt hónaposan kezdett jönni a felső fog is. Mára az 5-6. fog jön neki.

2010. okt. 8. 15:02 - írta Vikci79

 

Megszülettem, ezek az első perceim:

Photobucket

Photobucket

 

Anyával vártuk a látogatókat :

Photobucket

 

Ritka pillanat:

Photobucket

 

Apa melege megnyugtat és mély álomba ringat:

Photobucket

 

Az első igazi mosolyom egyike, 5 hetesen:

Photobucket

 

Megfogtam és sikerült, ekkor két és fél hónapos voltam:

Photobucket

 

Tesómmal, akit nagyon szeretek:

Photobucket

PhotobucketPhotobucket

 

Egy hónaposan:-)

Photobucket

 

Nyaraláni is voltunk az idén. Balatonszemesen. :-)

Photobucket Photobucket Photobucket Photobucket

Keresztelő:Kicsit hideg volt a víz, meg is sértődtem, de hamar megvigasztalódtam anya karjaiban:

Photobucket

Photobucket Photobucket

Szeretem ezt a piros ágyat, itt mindig vidám leszek:

Photobucket

 

Tesóval hancur az activiti alatt:

Photobucket

Mátékának a sár a mindene, íme:

Photobucket

 

 

Felcsücsültem anyáék nagy örömére, öt és fél hónaposan a babakocsiban. Már két hónapos korom óta erre vágyom, ezt próbálgatom végre valóra vált. :

Photobucket

2010. jún. 6. 21:19 - írta Vikci79

A nevem Hornyák Márton

2010 Április 12.-én 4 óra 25 perckor 4040 grammal és 56 centivel jöttem a Világra

üdv. mindenkinek!

2010. febr. 14. 21:09 - írta Vikci79

A mai napon bizony két éve annak, hogy kis Matykónk meglátta a napvilágot. Hihetetlen gyorsan telik az idő. És annyit változott ez alatt az egy év alatt, hogy alig bírtuk a tempót.

Az első év valahogy döcögősebben telt el, de a második év száguldott velünk. Annyit változott. Elkezdett járni április végén, majd félig szobatiszta lett májusban egyre több mindent mondott a nyáron majd szeptembertől eldöntötte, hogy megtanul beszélni, persze ezt kemény földre fekvős hisztik előzték meg, szóval utánozta a szavakat később, pedig a mondatok, mondókák dalok is egybefüggővé váltak, motorra ültünk és meg sem állunk augusztus óta, a havat, a kesztyűt és a szánkót utálja. És akkora huncutka tud lenni, amiért majd megzabáljuk. Biztosan lenne még mit írni, de ezek jutottak most eszembe. :-)


Tegnap ezt a nagy napot egy családi bulival is megünnepeltük. Sok mindent kapott ajándékba. De a torta vitte szinte a prímet. (Erről majd írok még)Na jó ma már a játékoké volt a terep. Ajándék lista: :-) garázs, bevásárlókocsi, könyvek, lego posta, lego kukáskocsi, versenyautó, és egy percy torta :-)

Kicsit le volt blokkolva tegnap. Meg volt kukulva valahogy nem is ő volt. Lehet, hogy a nyüzsi, meg a sok-sok aji nem tudom. Ez kicsit bántott, de mára visszakaptuk a kis cserfes, huncut Matyinkat.

 

 

 

Isten éltessen sokáig édes kisfiam!!! Nagyon szeretünk téged! Puszi! Anya és apa

 

2010. jan. 17. 10:59 - írta Vikci79

Nagyot fordult minden az utóbbi időben. Mátéka mindent mond és mondani akar.

Mindennap meglep valamivel. Annyira édes.

Mostanában babázunk, készülünk a kistesó érkezésére. Szépen sétáltatja , megeteti, megitatja vécére, teszi a babákat.

Ő is visszaszokott most megint a vécére. Volt egy kis fennakadás a dackorszak hatására, de sikerült kiküszöbölni. Kop-kop-kop.

Annyi mindent szeretnék írni, de most minden zavaros a fejemben.

Azért írok valamit.

Miket szeret játszani: bújócska, fogócska, autózás, vonatozás, rajzolás, gyurmázás, legózás, babázás, könyvnézegetés, kézmosás, na jó ez nem játék de ő nagyon szeretné ezt csinálni egész nap. Minden, ami vízzel kapcsolatos dolog az vonzza. . Mostmár nem én mesélek neki, hanem ő mondja el, hogy kik és mik vannak a könyvekben. Ez is fura még nekem.

A mondókázás is nagyon megy neki. Rendesen rá lehet ismerni, hogy melyiket mondja éppen. Nyáron is leritmizált már sokmindent, most pedig mondja is hozzá.

Kapkodom a fejem,. De megállíthatatlanul kis fiú lett az én kis Máté babámból.

Vannak azért zűrök is néha. A hiszti és az akaratosság. De ez úgy gondolom normális dolog ebben a korban. Nincs azért elszállva a dolog, de azért még van.

A másik, ami aggaszt, hogy nem áll ki magáért. Kis mimóza. Elvesznek tőle egy játékot és sír, mint egy kislány. Vagy ha nem akara valamit odaadni, akkor még jobban. És nem tesz semmit csak sír. De ugyanakkor jó szívű gyermek is, mert sok játékot odaad a játszó pajtiknak. Puszilgatja, megsimogatja őket.  És ha ellökik, akkor csodálkozva néz. Mit lehet ezzel tenni? Ha valaki tudna tanácsot adni, az írjon nekünk. J

Így néz ki egy napunk:

Reggel fél nyolckor ébredünk. Utána rögtön kakaót kell inni. Január 5-től  rendes tejből issza a kakaót és az esti tejecskét.

Ezek után öltözés, kis önálló játék, amíg anya reggeli projektel vagy egy kis thomas nézés. Majd reggeli. Egy szelet kenyér joghurttal vagy lekvárral, májkrémmel. Mostanában visszajött az étvágya is.

Reggeli után játszunk, vagy kimegyünk sétálni, majd főzünk.

12-kor ebéd. Egy órakor délutáni alvás.

Három körül felkel utána játék, kis uzsi.

Hatkor vacsi+híradó. Mondja is hogy jön a híradó. J

Fél kilenckor fürdetés és kilenc fél tíz között alvás.

2010. jan. 17. 10:26 - írta Vikci79

Bizony anya belépett a harmadik X-be. :-)30-án nagy bulit csaptunk ahová meghívtuk Gagáékat is meg Évi mamiékat Sziszó mamát, Ene kerianyut persze Botával és dédi mamit. :-) Nagyon klasszakat játszottunk. És nagyon fini volt az ebéd is. (tűzdelt vörösboros, gombás marharagu hercegnőburgonyával+ egy halom süti és Évi mama által készített nagyon fini dobos torta) Miután mindenki megtömte a pocakját Mátéka is kidőlt. Délután még maradt segítségünk. Évi mamaiék és Ene kerianyu.

Jó kis szülinap volt ez. :-)


Szilveszter dióhéjban:

Mamáéknál voltunk Gyöngyösön, lejött velünk Sziszó mama is. A két kis fiú Bota és Máté nagyon jól érezte magát. Az egész este futkosással, duda megfújásnak próbálgatásával, evéssel, ivással telt. Majd Mátéka 10-kor közölte, hogy csicsi baba. Felmentünk és szépen elszuszókált. Éjfélkor kimentünk tűzijátékokat nézni és gyújtani. Még egy kicsit tévézgettünk, virsliztünk majd nyugovóra tértünk. Összességében nagyon jól éreztük magunkat.

 

UI: Mátéka sajnos betegeskedéssel kezdte az új évet. Még elsején belázasodott majd ment a hasa is. Jó pár napig nem volt étvágya sem. De szerencsére helyre jött.

 

Mindenkinek Boldog Új Évet Kívánunk!

2010. jan. 8. 21:51 - írta Vikci79

 

 

23-án este miután Mátéka elaludt szépen feldíszítettük a fát.

Másnap reggel, nagy izgalommal öltöztettem fel a kis második karácsonyozónkat. És izgalommal vártuk a csengettyű megszólalását. Egyszercsak valami fura csengést hallott Mátéka. Elkezdtünk neszelni majd óvatosan kijönni a szobából. Mátéka legnagyobb meglepetésére ott teremett egy nagy színes gömbökkel teli karácsonyfa a nappaliban. Az alatta levő csomagokra ügyet sem vetve ámulattal nézegette és nézte magát a gömbökben. Közben nagy Hűhákat sóhajtozott. Mi pedig hol meghatódva, hol nevetve vele örültünk.

Majd egy idő után megmutogattuk neki a Micimackós dobozkákat. Mire ő : az Botié. Ez abból jött, hogy előző nap becsomagoltam az ajándékokat és meglátta Boti ajándékát. Persze a Micimackós csomagolóanyagot szúrta ki nagyon. Mire mi mondtuk neki, hogy az Botáé. Ezt meg is értette, és szépen elfogadta.

Végül elkezdte bontani a kis ajándékát. Majd nagy örömmel ezt mondta: Hűha mennyi kocsit kapott Máté! Kocsik, doboz, Hűha. Azt hittem megeszem, annyira édes volt.

Egy szép csomag garázst kapott autókkal. A garázs még aznap a szekrény tetejére került, mert olyan apró elemekből áll, hogy inkább majd pár év múlva vesszük elő.

Ezek után apával elmentek, Én, pedig elvégeztem az utolsó simításokat is. Délután szuszókált egyet a manó, mi addig elkészültünk és mentünk Évi mamiékhoz Gyöngyösre.

Miután megérkeztünk, nem sokra rá, itt is megszólalt a bűvös csengettyű. Felmentünk, majd Mátéka még a mennyből az angyal előtt elvette Bota ajándékát a fa alól. J Nem voltak becsomizva a gyermekek ajándékai. És a neki tetszőbbet vette el. Pedig a vonatokért jobban oda van. Na jó az is igaz, hogy mostanában sokat olvastuk és néztük Bob mesteréket. A két gyerkőc lego duplót kapott. Boti a Bobosat, Máté, pedig a vonatosat. Persze itthon már nagyon nyerő lett a vonat. JMost van az, hogy Máténak az kell ami a másiknak, de ez korbeli sajátosság. Tavaly pedig Boti volt ilyen. Két év múlva majd Marcika veszi fel ezt a

Ezek után újabb Jézuska érkezett. Dédi Jézuskája.

Este sokáig fennt volt a két gyerkőc, Máté 11-ig bírta.

Reggel, pedig sokáig aludt.

25-én egész délelőtt játszás volt, majd elmentünk Sziszó mamáék Jézuskáját is meglesni.

Ott is volt nagy öröm, bár Mátén már láttam, hogy kicsit elfáradt tegnap. De a házikót összeraktuk neki, amit kapott. Nagyon örült neki. Mi is meg voltunk már fáradva. De azért nagyon örültünk, hogy apum örül az ajándékának. Egy mobilt kapott tőlünk. Bár sajnos másnap be kellett mennie a kórházba de erről majd később.

Azt el is felejtettem leírni, hogy minden nagyszülő egy naptárat kapott tőlünk ajándékba Mátéka képeivel.

Összegezve számunkra az jelentette az ünnep legnagyobb boldogságait amikor Mátéka , gyermekien örült.

2009. nov. 27. 21:26 - írta Vikci79 Egy kis nyár: matyika matyika Jó a kakó: matyika Egy kis javítás anya után: matyika matyika matyika egykis reggeli kacagás+olvasás matyika mama sapiában matyika Imádom a DZSiDZSÁt! matyika Photobucket matyika matyika
2009. nov. 24. 22:45 - írta Vikci79

Imádom ezt a kis manót:

Mindennap meglep, megnevetettet a kis édes gyermek dolgaival. Ma a kisvonatába tette bele a cumiját meg a pelust, hogy kéznél legyen az alvós cucc, ha elálmosodna. Együtt nevettük apjával. Van most egy babája is, és rendesen elringatja, énekel neki. Levetkőztetjük, megfürösztjük. Én is ringatom, hogy szokja a látványt.

Mostanában a délutáni alvás okozza a gondokat, mert se velem se nélkülem nem hajlandó elaludni.( ha lenne valami jó ötlet azt szívesen venném) Nyúzzuk egymást szó szerint, és nem mindennap sikerül lenyomni. Már két nap is eltelt úgy, hogy nem aludt délután. Persze másnap hamar kidől délután is és este is.

Így volt ez pénteken is amikor elmentünk Esztergomba fürödni. Pont jó volt az indulás időzítése, mert az utat végig aludta majd hazafelé is kidőlt. Nem is csodálom annyi ugrálást hancúrt ki kellett pihizni. Kevesen is voltak a hőmérséklet is ismét kellemes volt. És a vizet most sokkal jobban élvezte, mint amikor először voltunk. Én sem pakoltam be végre három bőröndöt elég volt egy is, bár apa még ezt is sokallta. Hazafelé jobb is , hogy aludt, mert olyan ködön és sötétben jöttünk , hogy én is néztem az utat apával. Ennek ellenére hazaértünk annyi idő alatt, mint amikor mentünk. Ügyesen vezet apa nagyon. Büszke is voltam rá, mert mások tötyögtek ő pedig rendesen ment és biztonságosan.

A hétvégén,  lépcsőgyártás volt ezerrel. Apósom és apa összefogásával. Olyan jó, hogy végre nem kell körbemenni a házon, hogy a pincébe jussunk. Mátéka, pedig remekül érezte magát, hogy ennyién körbe vettük ismét. Nagyon kis társaság szerető gyermek. De aludni azt nem akart délután még mamával sem. De ettől függetlenül jól telt mindkét nap. Tegnap, vagyis hétfőn Veráéknál voltunk. A két kispasi édesen játszott egymással. Jól kifárasztva ezzel Mátét. Hazafelé el is szundított. Így is terveztem, mert a nappaliban aludhatott csak. Mivel befújtuk a hálót penészírtóval. Apa is hamar hazajött. Délután, pedig játékkal telt az idő.

2009. nov. 17. 16:55 - írta Vikci79

Mátéka 21 hónapos lett.

Bizony sok idő eltelt már a megszületésed óta pici kutyuska.  És hamarosan lesz egy kis testvéred is aki dupla ilyen gyorsan fog cseperedni, hiszen már ketten lesztek és még jobban rohan majd az idő.

Miket is tudsz és csinálsz mostanában . Ezeket fogom most összegyűjteni. :

Mozgás: szaladgálsz, motorozol, bukfencezni próbálsz, mindenre, amire lehet, felmászol, rajtunk ugrálsz,

Kézügyesség: gyöngyfűzés, golyóhúzogató fűzése. Apró kis finom mozdulatok a játékok során Érzelmek: puszit adsz, küldesz nekünk, végre néha kapok egy kis ölelgetést is, ha mérges vagy csapkodsz, rugdosol, van úgy, hogy hisztizel, és a földre veted magad, nem tudjuk mi okból, de szeretnénk megfejteni a titkot, bár ez mostanában kicsit ritkult, kezdesz féltékeny lenni apára, ha a hasamra teszi a kezét tesó mozgását érezni, akkor te leveszed és közlöd is , hogy NE! A minap a játékodra is féltékeny voltál, amikor nálunk volt egy kislány. Ez is elkezdődött, de ez így természetes.

Beszéd: kis papagáj lettél az utóbbi másfél hónapban és rengeteget bővült a szókincsed. Minen nap mondasz újabb és újabb dolgokat. Sőt mondatokat. Pl. baba, tessék itt a kocsi. Csicsi baba ha aludni mész vagy álmos vagy. Hammát mondasz, ha éhes, inni, ha szomjas vagy. Énekek: zime-zum, csicsibaba elment anya, gézengúz, És még rengeteg dolog van. Mostmár a kutyusra nem azt mondod, hogy vau vau, hanem kutya, a kocsira brümm helyett kocsi, kamion, busz, motor, bicikli attól függ milyen járgány, közelít felénk vagy ment el a házunk előtt és hallod a hangját. Hogy hívják apát,anyát már azt is tudod, persze az anyán és az apucin kívül. :-)

Evés: válogatós lettél az elmúlt időben. Nem eszel meg bármit. Csináltam neked csőben sült brokkolit, de nem az nem jó a csilis bab viszont annál inkább. Kiérti ezt. Volt időszak, amikor nem etted meg a husit. Most is át kell kicsit módosítani az állagát, de talán mostmár jobban megy ez is. Az édességet nagyon szereted, de nem is kapcs belőle sokat, csak ha már semmit nem eszel meg. Vagy ha jól ettél, akkor, pedig azért. 

Szobatisztaság: Hát mostanában akadozik ez a kérdés. Van, hogy szólsz, ha kakilni kell, van hogy nem. Pedig egész nyáron a bilibe végeztük a nagydolgokat. Mi lesz, ha megszületik a tesód? Úgy érezzük, hogy már most érzed a változást, és kicsit visszafelé fejlődsz ebben a témában. . Vagy ha nem ez az oka, akkor vajon mi? Vagy mi voltunk túlságosan elkényeztetve? Ez is lehet. De olyan jó lenne, ha visszaállna a rend.

Játékok: Két részből álló puzzle összerakása, legózás, tűzős játék, építőkocka, autózás, két pár összeillesztése a memorinak, valamint a logó játékot is szereted. Most a babák felé is elkezdtél érdeklődni.  Szerelni is nagyon szeretsz, főleg apával na meg a kis szerelős autód is a kedvenced mostanában, valamint a könyvek, főleg Thomas. Lehet, hogy valamit még kihagytam, de ha így van akkor ,majd pótlom legközelebb. :-)

2009. okt. 25. 14:52 - írta Vikci79 Hogyan is telt a nyár? Elég gyorsan eltelt ahhoz képest, hogy végig felújítottunk. Apa sajnos nem jött velünk anyósomékhoz lakni, így külön éldegéltünk és hétvégi lett az apaszerep vagy még az sem, mert apósom volt, hogy akkor ért rá és munkával telt az is. Így hébe-hóba találkoztunk. Szegény kis Mátén azért láttuk, hogy zavart amikor meglátja apját. Most mi van? Miért nem lakik velünk? Miért kéne nekem mondanom, hogy APA. Most akkor ő az apukám vagy nem. Hát igen nehéz időszak volt. De ha meglátogattuk itthon apát, akkor nagyon boldogok voltunk. Akkor a lakóban aludtunk, ami szerintem tök jó kis kaland volt. De apa bent aludt, ha mi nem voltunk itt vagy ha csak én jöttem. Itt aludtunk a régi kis ágyunkban a káosz és a por közepén. Szegény apósom is ha jött ő a lakóban aludt. Az idei nyáron ő volt a legnagyobb segítségünk. Vele ketten készítette apa a házat. Sokat köszönhetünk neki. Ezúton itt is KÖSZÖNJÜK APU !!!(Bélus) Fürdési lehetőség csak a kerti zuhany volt. Apa hidegben is megfürcsizett langyos vízben. Én is kipróbáltam ezt egy kis széllel hát nem volt egy élményfürdő, de ha meleg volt, akkor jól esett. Szóval, amíg mi "nyaraltunk" Gyöngyösön apa vért izzadt és sokat őszült a nyáron. Bizony elég sok ősz hajszála lett. De készen vagyunk és ez a lényeg. Május 29-én öltöztünk le és Július 31-én költöztünk haza. Közben azért én is jöttem falat csinálni, Csiszoltunk , gletteltünk, megint csiszoltunk és végül festettünk. Ilyenkor anyósom segített nekünk. Ő vigyázott Mátékára. Neki is köszönjük a sok fincsi ebédet + a vigyázásokat. Na jó én is megtanultam pár dolgot elkészíteni Gyöngyösön. Tésztát gyúrni, nudlit sodorni, gombócot készíteni. Ja és végre ki tudtam olvasni két könyvet is. Most pedig vettem hármat, de még egyet sem tudtam elkezdeni. Most is olvashatnék de, írok. Rég nem írtam már és hiányzott is. :-) Mátéka jól érezte magát Gyöngyösön. Sokat pancsolt a kertben . Mindene a víz. Sokat járkáltunk a dédihez, fagyiztunk. Eltöltöttük az időt. Mátéka egész nyáron szólt ha vécéznie kellett végig bilizte a nyarat mostmár vécészűkítője van. Nagyon kis ügyi. (Szerintem) Bár a pisi még hátra van.  Beszédben 30 szót tudott kb. de, megérttette magát, hogy mit is szeretne. Most pedig már dumál. Hogy miket is csinálunk, most azt majd leírom máshová. Szeretnék még feltenni előtte és utána képeket is a házról, de azt csak Gyöngyösről tudok, mert az itteni net nem tölti fel.
2009. okt. 6. 16:32 - írta Vikci79 SZIASZTOK! Talán visszatérek most már a régi kerékvágásba. Mindenkinek nagyon örültem, aki írt olvasott. Köszönjük a köszöntéseket és az észrevételeket, (a Cora katalógust illetően). Köszönjük a dicséreteket, és a hiányolást. Rögtön lelkiismeret furdalás gyötört amint olvastalak titeket. Igyekszem jönni. Van egy kis meglepim is mindenki számára, ha jól megnéziek a jobb oldalt Mátéka vonalzója alatt.:-) Igen jön a kistesó áprilisban. Kicsit szét is vagyok csúszva emiatt is, ( fáradtabb vagyok este felé) meg a ház is még kíván némi ráfordítást, Mátéka pedig még többet. A nyár jól telt, de majd írok beszámolót A ház pedig készen van, apróbb (sok apró) dolgok vannak még, de majd idővel az is meglesz. Röviden most ennyi van velünk. Igyekszem menni mindenkihez. .
2009. júl. 26. 21:53 - írta Vikci79 Hammmm! Imádom Strandolni nagyon jó, de mikor megyünk már be a vízbe? Jól feszül rajtam ez  a gatyó mi?uncsitesóval utazunk utazunk BotávalFinom illata van ennek a virágnak isfinom illata van ennek a virágnakImádok homokozni: PhotobucketPhotobucketÉpp megpihentem egy pillanatra: PhotobucketPancsolni csakis ruhában a legjobb, miután anya már ma vagy ötször átöltöztetett: ruhában a legjobb pancsolni
2009. máj. 27. 21:55 - írta Vikci79

Mamáék látogattak el hozzánk a minap. Mátékának ilyenkor semmi nem létezik csak mama. Mindegy melyik csak mama legyen. Anya apa megszűnik ilyenkor.  A rossz idő ellenére nagyon klassz nap volt ez a mai. Tele büszkeséggel Nagyon büszkék vagyunk Mátéra. Ma két pelusunk is megmaradt, mert a bilit használtuk. Reggel szólt előtte, hogy mi fog következni majd elindultam a biliért. Ezek után ráültettem, nézegettük a tévémacis könyvet és pár perc múlva meg is lett az eredmény. Fura, hogy az ember mikre tud büszke lenni. Örültem és a szívem is összeszorult annyira büszke voltam. Kis ügyes vagy Matykó!

Délután nem bírtuk lenyomni anyuval, ezért cumistól kijöttünk a nappaliba. Nem értettük mit mond, csak láttuk mi fog következni. Már érkezett is a bili és ismét sikerült. Már egy hónapja vagy több, hogy megvan a kis bilike, de sajnos leszoktam a használatáról, mert belekezdtünk az építésbe, de mivel Máté mindig jelez, ezért elkezdtem megint pont tegnap a próbát és sikerült. Mostmár viszont nem szabad abba hagyni. Nagyon figyelem Mátét, hogy mikor mit csinál, hogy ne kapkodó ideg bolondként . húzogassam a ruháját és rádobjam a bilire. Jó lenne, ha nyár végére mmmm… nem mondom ki. 

Szóval ezek után átmentünk a hálóba pakolászni. Mátéka pedig akkorát esett, hogy feldudorodott a szeme között. Szegény nagyon sírt. Majd ezek után elaludt. Mamáék is elmentek mindeközben. Amikor felkelt keresgélte őket egy darabig, aztán játszottunk estig.

2009. máj. 26. 22:27 - írta Vikci79 Mátéka 15 hónapos lett. Annyit változott mostanában. Egyre kisfiúsabb. Mindent megértet, amit szeretne. Akkor összegzem, miket csinál mostában. Amiben nagyot léptünk előre az a járás.  Napról napra ügyesebben járkál. Kedvenc területe a kert, a hepehupa. A szobatisztaság felé is haladunk. Belepisilünk a bilibe, mondja, ha pukizik is, hogy kaka. Ezek után ma megint ráültettem a bilire és sikerült belekakilt. Ma ELŐSZŐR 2009.05. 26.-án Enni próbálgatunk egyedül. Kézzel már nagyon jól megy, de a kanalat is berakja a szájába a hamival, mindeközben jól lecsöpögteti magát.  Tej kivételével mindent eszik. Van, amit szeret van amit nem. A kenyeret például nem szereti, csak a husit, bezzeg ha vásárolni megyünk, és a kifliknél vagyunk, azonnal rámutat, hogy neki az kell. Ki érti ezt? Mostmár csak ritkán főzök neki külön. Ha van leves akkor külön adom neki a másodiktól. . Szavak: kb. 20-22 szót tud agy mutat, de azért leírom mik is ezek, mert el fogom felejteni és olyan jó lesz majd egyszer visszaolvasni.: bú, brumm, halacska tátogás, cica(tita), labda( dabda), majmot utánoz, sünit szuszog, a kisvakond az a va-va, ugatás az a szintén , mert így is tanítottam neki, de gyorsan és sokáig va-va-va.va, mint egy igazi kutyus, autó: trrrrr(,még annak is észreveszi a kerekét amiről azt gondolnám, nincs is neki, sokszor meglepődőm, hogy jé ennek is van kereke) kukucs: kukk mostmár eddig kukának mondta. De továbbra is játsza, elújik és előjön. , dada: apa, nyanya: anya, mama, tata, kaka, kip kop kopogok(ki ko kokogok), kanál( kaká)kő: ká, baba, tik tak, csip csip, csüccs. Próbálgat most új szavakat is mondogatni, mint a kupak, lámpa. Megmutogatja a testrészeit: fej, fül, orr, száj, fog, pocak, szem, kéz, láb haj, tata bajsza. Utánoz folyamatosan. Letörli a pelenkázót úgy, mint én a kis popsitörlővel, elkezd söpörni, ha egy kis seprű a kezébe kerül. Mossa magát fürcsi közben. Egyik nap édes volt és vicces. : Locsoltunk ő pedig a locsoló kannáknál állt belemártotta a kis kezeit majd elkezdte mosni két kézzel az arcát. Nagyon nevettük annyira édes volt. Megérti, ha kérünk tőle valamit, Nézz bele, hozd ide, gyere ide, hol van ez? (elkezdi keresni, vagy rámutat, ha előtte van) Most nem jut eszembe több dolog, de jó volt végre leírni hányadán is állunk, miben fejlődtünk miket tanultunk az elmúlt hetekben-hónapokban.
2009. máj. 26. 21:25 - írta Vikci79 Életjel Jól lemaradtam az írogatással. Vajon miért? :-DDD Bumm,bele is kezdek: A házikó szépen alakulgat. A falak kiverésével kezdtük majd jött az építés. Végül nem költöztünk ki a lakóba, mert a hálónk megmaradt, igaz, hogy fal nélkül és a fürdővel, vécével egybevonva, de Mátékának is és nekünk is kényelmesebb a saját ágyikóban aludni, mint kint. De csak egy hétig voltunk így, mostmár van neki gipszkarton fala. De hihetetlen nagy ötlet, hogy itt van a lakó, mert napközben nem tudom mit csináltunk, volna sokszor. Ott teszem tisztába, ott alszik, játszik, ha bent munkálatok vannak. Máténak egy pillanat volt megszeretni. Már mutogat, befelé ha az elősátorban vagyunk, hogy menjünk be, mert ott van a kisautója. (mutogat be és közben brümmög) Nagyon nagy segítség, hogy itt van az udvaron. Az elősátor is klafa, mert ott meg szépen meglehet teríteni, jókat ebédelni, vacsorázni. Most hétvégén viszont elköltözünk Gyöngyösre. Egyre rosszabb a helyzet. Most lesz majd a falvésés, padló kifúrás. Csupa olyan munka, ami helyet kíván, és nagy koszt csinál. Ha ketten lennénk Bécivel azt, mondanám maradunk, de Mátéval már nehezebb a helyzet. A falak kiverése mentén jó kis sittes rések maradtak. Máté pedig homokozónak használja ezeket. Így leírva még vicces is, de a ruhája siralmasan néz, ki ha belendül. Mielőtt elindulunk valamerre az az utolsó, hogy felöltöztetem és indulunk is,, mert különben elég egy pillanat és a résnél van majd nagy elánnal, söpri ki a sitt port, amit már nem tudtunk kiszedni, mert újra termelődik. Szegény Máté nem tud mezítláb mászkálni, mert rögtön szandit vagy cipőt adok rá, nehogy belelépjen a piszokba. Még ehhez hozzájött, hogy állandó felmosási kényszerem volt. Mostmár sikerült egy-két felmosásra leredukálnom a napi 5-6 ot. De nyávogok már. Pedig ennyire nem borzasztó a helyzet legalábbis mostmár.  De most jön még csak a java. Villanyszerelés, csatornarákötés, fűtés, vízszerelés, padló és fal burkolás, ami előtt betonozni is kell. Egyszer majd csak készen leszünk. Gyöngyösről többször tudok majd írni is.
Régebbiek | Végére »